Karambolozott Áder János
A XII. kerületben karambolozott az Áder János köztársasági elnököt szállító szolgálati autó, mert nem adták meg neki az elsőbbséget. Sem Áder, sem a vétkes gépkocsivezető nem sérült meg.
A XII. kerületben karambolozott az Áder János köztársasági elnököt szállító szolgálati autó, mert nem adták meg neki az elsőbbséget. Sem Áder, sem a vétkes gépkocsivezető nem sérült meg.
Kövér László kabinetfőnöke vasárnap azt közölte, hogy nem kaptak levelet arról, hogy izraeli részről lemondták volna látogatását, mivel előzőleg részt vett a nácibarát Nyirő József újratemetése helyett tartott megemlékezésen. Kövérék verzióját azonban a Kneszet szóvivője az atv.hu-nak cáfolta.
A legfőbb közjogi méltóságainkat elkerülik a megszorítások: a Köztársasági Elnöki Hivatalnak 79 százalékkal nőnek a bérköltségei, míg a Miniszterelnökség teljes bértömege is 53 százalékkal nő.
Az Országgyűlés a Demokratikus Koalíciót a hatályos törvények, illetve Házszabály háromszoros megsértésével kívánta megfosztani képviselőcsoportja megalakításának jogától - írja a párt Áder Jánosnak küldött levelében, amelyben a köztársasági elnököt arra kérik, hogy fejezze ki a jogfosztó döntésekkel való egyet nem értését, és tegye lehetővé a frakcióalakítást.
Áder János ötpárti egyeztetésre hívta a parlamenti frakciókat, hogy a riói klímacsúcsról tárgyaljanak a Sándor-palotában.
Minden parlamenti párt képviselteti magát azon a pénteki ötpárti tanácskozáson, amelyet Áder János köztársasági elnök kezdeményezett a június 20-án kezdődő, a fenntartható fejlődésről szóló Rio+20 konferencia kapcsán.
Megszavazta az Európai Parlament plenáris ülése a veszélyes anyagokkal kapcsolatos balesetek elleni védekezésről szóló európai uniós irányelv 2015-től hatályos új normaszövegét csütörtökön. A jogszabály európai parlamenti felelőse az időközben köztársasági elnökké választott Áder János volt.
Áder János köztársasági elnök szerdán a 400 fős tolnai kistelepülésre, Belecskára látogat. Az államfő személyes jelenlétével fel szeretné hívni a figyelmet a belecskai zöldség- és gyümölcstermesztésen alapuló önkormányzati szervezésű foglalkoztatási programra.
Önkritikát gyakoroltak kormánypárti politikusok azt követően, hogy Áder János államfő több törvényt is visszadobott a parlamentnek.
Olyan problémának nevezte a köztársasági elnök a vízhiány miatti esetleges migrációs hullámokat hétfőn Brüsszelben, amelyekkel hosszú távon az Európai Uniónak is szembesülnie kell.
Egyelőre tájékozódik a jeruzsálemi Wallenberg-megemlékezéssel összefüggésben kialakult polémiáról a köztársasági elnök. Áder János hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján egy kérdésre azt mondta, nem ismeri a részleteket, hiszen az elmúlt héten nem tartózkodott Magyarországon hivatalos elfoglaltságai miatt.
A Magyarországnak járó kohéziós támogatás értékének megőrzését szorgalmazta hétfőn Brüsszelben Áder János köztársasági elnök.
Áder János köztársasági elnök észrevételeinek elfogadása után a parlament hétfőn ismét megszavazta a járások kialakításáról szóló törvényt és a több száz feleslegessé vált jogszabály megszüntetéséről szóló előterjesztést.
Újra elfogadhatja az Országgyűlés az államfő által legutóbb visszaküldött törvényeket, miután hétfőn az alkotmányügyi bizottság támogatta azokat a zárószavazás előtti módosító javaslatokat, amelyek rendezik a köztársasági elnök által jelzett problémákat.
Áder János szerint vannak ugyan vitás kérdések Magyarország és az Európai Unió között, de nem több és nem is kevesebb az uniós országok átlagánál. "Semmiféle karanténról nem beszélhetünk" ezzel kapcsolatban – fogalmazott a köztársasági elnök a Heti Válasznak adott interjúban, amely a lap csütörtökön megjelenő számában olvasható.
Újabb két törvényt küldött vissza megfontolásra az Országgyűlésnek Áder János államfő.
A mexikói Los Cabos felé tekint Rio de Janeiro: amint a mexikói fürdővárosban véget ér a G20-csoport tanácskozása, a brazil metropolisz veszi át a stafétát, és teljes gőzre kapcsol a Rio+20 csúcsértekezleten, ahol több mint 130 állam- és kormányfő vitatja meg a fenntartható fejlődés ügyét.
Áder János köztársasági elnök vezeti a magyar küldöttséget a fenntartható fejlődés kérdéseiről tartandó jövő heti brazíliai Rio+20 nemzetközi konferencián.
Az öt parlamenti frakció egyetértésével elsősorban a víz témáját képviseli majd a köztársasági elnök vezette magyar tárgyalódelegáció a fenntartható fejlődésről szóló, júniusi Rio+20 konferencián, amelyen Áder János egy 2013-ban, Magyarországon tartandó ENSZ-tanácskozást is kezdeményez majd a kérdésről.
Áder János köztársasági elnök ötpárti tanácskozásra hívta a frakcióvezetőket nyílt levelében hétfőn. Az államfő felkészülten szeretne felszólalni a Rio+20 ENSZ-konferencián, melynek témája a fenntartható fejlődés, ebben kéri a frakcióvezetők segítségét.